Építkezel? Hülye-e vagy?

Néhány éve egy ismerős ismerőse kért meg, hogy fejezzek be egy lakásfelújítást, mert a felesége, aki műszaki ellenőrt játszott, az idegösszeomlás határán van, s ő mint férj nem ért semmihez. Megkérdeztem úgy mellékesen még az első telefonbeszélgetéskor, hogy a felesége egyébként ért-e hozzá, mármint a műszaki építési dolgokhoz. A válasz az volt, hogy nem ez az első lakásuk, amit az asszony rendbe hozat, van tapasztalata. Na ja! Gondoltam, mint nekem a főzéshez. Már csináltam egyszer egy rántottát, innen már csak elboldogulok egy pekingi kacsával édes savanyú mártásban, négyféle pástétommal. Ugyan eléggé le voltam időben terhelve, általában hónapokra előre be van osztva az időm, de mivel egy barátom barátja esdekelt a telefonba, gondoltam egy látogatást megér. Nos, kedves olvasóm a mohácsi csatatér rendezettebbnek tűnhetett volna, mint ami ott fogadott, az asszonyka az éppen kifakadni készülő hisztéria határmezsgyéjén egyensúlyozott. Elmondása szerint az őskáoszt az váltotta ki, hogy nem volt senki, aki az iparosokat összefogta volna, és ő, míly balgaság, azt hitte, hogy ezt az egyszerű szervezési munkát nem bízza másra. Szépen be is osztotta, kinek, mikor kell jönnie. A kőműves lebontja a vakolatot, a villanyszerelő villanyt szerel, közben a vízvezetékszerelő csöveket szerel, aztán jöhet a kőműves vakolni, a gipszkartonos kartonozni, a burkoló burkolni, a festő festeni, közben a villanyszerelő szerelvényezni, a redőnyös redőnyözni, a vízvezetékszerelő szintén szerelvényezni, az asztalos szekrényt csinálni, a riasztós szerelni, a bejárati ajtós ajtótcserélni, a parkettás parkettázni. Nem egy nagy ügy. Csak tíz-tizenegy szakma, ha nem beszélünk közben azokról a szakmákról amikre nem is gondolunk, és azokról a kicsi, rutintalanok számára nem is igazán érthető egyéb kis problémákról, amikkel menet közben meg kell birkóznunk. Nos, asszonyságunk se készült fel ilyen finomságokra, még tán álmában sem, hiába gondolta, hogy ha már egyszer sikerült a régi lakásban újracsempéztetnie a konyhát, akkor egy kicsit nagyobb falattal is könnyedén elbánik. Minden úgy indult mint a karikacsapás. Szépen, szinte napról-napra előre letárgyalta az összes iparossal, hogy mikor kezdi és mikor fejezi be a munkáját, persze azon kívül, hogy a megrendelt munkák mennyibe is kerülnek. Egy apróságra nem gondolt, mégpedig arra, hogy egy felújításkor bármikor bármilyen műszaki probléma felmerülhet, ezzel csúszhat a kivitelezés, borulhat az egész szépen felépített időrend. Ha az iparosok rugalmasak és meg tudják tenni, hogy néhány nappal esetleg eltolják a kivitelezés időpontját, akkor szerencséje van a megrendelőnek, ha viszont nem, mert máshol időpontra lekötött munkájuk van, és nem tudnak várni (ez a jellemzőbb), akkor jönnek a kapkodások, kezdődik a káosz, mint itt is. Történt ugyanis, hogy a vakolat leveréskor derült ki, hogy a falak állapota katasztrofális, a Jóisten tartotta eleddig helyükön, ráadásul a válaszfalak anyaga nem felel meg nemhogy a szabályoknak és szabványoknak, de egyenesen életveszélyesek is. Se megvésni, se megerősíteni nem lehet. Bontani kell és újat építeni. Igen ám, de a villanyszerelő már toporgott a gépésszel, hogy ők is dolgoznának, fal meg sehol. A villanyszerelő lemondta a munkát, mondván neki erre nincs ideje, máshol várja a munka. A gépész ugyan azt mondta, megvárja, míg lesz munkaterülete, de a kieső néhány napra, míg nem tud dolgozni napi húszezer forintot kér, vagy ő is húz a fenébe. Először belement az asszonyka, könyörögve a kőművesnek egy kicsit gyorsabb munkavégzésre sarkallva, mert nem akarta elengedni a vízest, de a hetedik napon fellázadt, mikor már száznegyvenezerbe került a gépész kieső idejének ára, lassan meghaladva azt az összeget, amit a munkáért kapott volna. Alkudozni kezdett tehát, most már a vizessel, hogy engedjen, de az kötötte az ebet a karóhoz, megjegyzem joggal, aztán kétségbeesésében, hogy túl sok lesz a felesleges kiadás, a kőművest is megfenyegette, hogy tőle fogja levonni az összeget kötbér címén. A kőműves ezen joggal háborodott fel, mert ő nem késett, csak a munkája lett, az előre nem látható körülmények miatt majd a kétszerese a megbeszélteknek, majd a lassan puskaporos levegőben kifizettette az eddig elvégzett munkáját és levonult, anélkül, hogy befejezte volna vállalt feladatát. Új iparosok után kellett nézni, ami előreláthatólag több napot vett volna igénybe, de csodák csodájára hirtelen a semmiből (erre szakosodott sárga füzetben hirdető) lett új kőműves, aki hatalmas orgánumával, és rábeszélőképességével elhitette az asszonykával, hogy az előző kőműves nemcsak egy szemétláda volt, mert levonult, de ráadásul kontár is. Hirtelen elkápráztatta szegény asszonyt biztos szakmai tudásával és behízelgő modorával, felvett kétszázezer forint előleget, és megígérte, hogy másnap személyesen veszi kézbe a dolgokat. Egy hét múlva jött először három jóképességű kétajtós szekrény méretű romafiú társaságában újabb előlegért, mert állítólag a fleishóbli ára felment, és a kiegyenlítő malter se tudják szállítani, amíg a hanslidűznit nem kapják meg Németországból, addig meg nem lehet mit csinálni, míg újabb kétszázezerrel nem támogatják meg. Szóval asszonykánk nem tudta eldönteni mit tegyen. Ha fizet, lehet, hogy sose látja többet őket, ha nem, lehet, hogy akkor se. Nem fizetett. Tulajdonképp szerencséje volt, mert az eltűnt Hilti fúró nem a vízvezetékszerelőjé volt, hanem a férje kölcsönözte. A kártérítést megúszta száztizennégyezerrel, és a munkák álltak. Újabb kőművest szereztek, egy nyugdíjas bácsikát, aki a szakmai önbecsülésén és tudásán túl egy falka róka ravaszságával rendelkezett, de ez akkor még nem derült ki, amikor elvállalta a munkát, csak később. Olyan ügyesen adminisztrálta magát, hogy az példamutató. Naponta íratta alá, igazoltatta az elvégzett munkát. A második nap belevett egy nagyon kicsi olyan tételt, amit nem végzett el, és amikor látta, hogy az asszonyka oly kimerült idegileg, hogy csak átfutja a papírt, de fáradt a tényleges tételes ellenőrzéshez, felbátorodott. Egyre több ilyen tétel került a napi felmérésekbe, először olyanok, amiket már a korábbi kőműves elkészített, aztán olyanok is amiket már egyszer az asszonyka igazolt. Igaz ezeket kissé átfogalmazva, ha nem nézem meg ezeket a felméréseket, akkor a kialkudott összeg duplája lett volna az öreg róka végső bére. Ámbátor ezzel nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Az asztalos akkor szállította le a konyhabútort, amikorra eredetileg megbeszélték, ami egyébként dicséretes lenne (fura, hogy egyszer az életben nem késett az asztalos, általában több hetet szoktak csúszni), de nem akkor mikor a lakás még erre alkalmatlan. Viszont ő tárolni nem tudta a műhelyében, tehát szállított időben. Nem kell mondani, hogy az új bútor tárolására sehol sem volt hely, a beépítésre meg annyi esély volt, mint arra, hogy felköpjünk a Holdra. Csúszott minden és mindenki, és ekkor még nem beszéltünk arról a kedves szomszédról, aki feljelentette őket, valami átszűrődő zajok és indokolatlanul nagy por miatt, meg azért, mert a lépcsőház koszos maradt. Igaz, ez csak egy csepp volt a pohárban, mint a helyi önkormányzat hivatalból kijövő ügyintézője, ki miután megkapta a borítékját felhagyott a két órás litániával, és a jegyzőkönyv felvételével. Igaz, szerinte statikust kell hívni, mert a válaszfalak elbontása aggályos, és építési engedélyre is szükség lett volna, mert a padlóburkolat cserélve lesz. A statikus százhúszezer forintért leírta, hogy nincs baj, viszont újabb hatvanezer forintért lett terv arra, hogy padló helyett padló lesz a padló helyén, ezt aztán építési hatóság engedélyezte utólag.

Nem folytatom, pedig volt még gond ezer Az asszonyka éves szabadsága elfogyott, az idegei felmondták a szolgálatot, feleslegesen kiadott majd egymilliót. Szóval? Ez, vagy egy műszaki ellenőr a negyedéért.

Egyébiránt még nem beszéltünk arról, hogy egy jó műszaki ellenőr még a tervezésbe is bele-beleszól, no nem az esztétikába, az a tervező és a megrendelő közös ízlését jelzi, (sokszor ízléstelenségét), hanem a terv megvalósíthatóságába, gazdasági, műszaki, szervezési és egyéb szempontokból. Ez a tervbírálat. Ilyenkor az előrelátás, a kivitelezésben gyűjtött tapasztalat szó szerint aranyat ér. Rég rossz, ha egy terv valamely hibája az építkezés alatt derül ki, mert az ilyen eseménynek általában igen komoly anyagi vonzata van, tehát igyekezni kell az ilyen tervezői tévedéseket időben kiszűrni. Szóval már ilyenkor érdemes szakembert, profi műszaki ellenőrt megbíznunk, higgyék el, megéri az árát.

Hogyan keressünk tervezőt?

Ha lehet ne varázsvesszővel, az erre a célra alkalmatlan, bár meg lehet próbálni az erre a célra szakosodott kiadványok fölött körözni vele, és ott, hol erősen kileng, mint a csuklósbusz feneke egy sodrós kanyarban, odabökni a ceruzánkkal. Egy hivatásos mágus mindezt megszámítja kiszállással és áfával nem több mint húsz ropiért, ha már eu a pénzünk, - mit lehet tudni ebben a rohanó világban - akkor mondjuk 100 ercsiért. Azért fura, hogy az új fizetőeszközre még nincs szavunk, ez az euró név valahogy olyan idegen, mint bakancsban a rózsaillat. Persze mágus és varázsvessző nélkül is bökhetünk, ha nincs egy ismerős, vagy egy ismerősnek az ismerőse, aki ismer valakit, akinek van egy tervező haverja. Jobb híján. Olyan lutri ez, hogy sokan nem is mernek bökni, pedig egész jó a találati arány, ezt tapasztalatból mondom. Minden tervező, aki ilyen helyen hirdeti szolgáltatását, szinte kivétel nélkül a középszernek ahhoz a tehetségtelenebb rétegéhez tartozik, amely nincs állandó megrendelése, de szeret sok pénzt keresni. Félreértés ne essék, tőlük is az elvárt minimális szakmai színvonalat kapjuk, azaz valami jó kis katyvázt, ami máshol már bevált, viszont ne várjunk egyetlen önálló gondolatot vagy formai megoldást.

Néhány éve az egyik bevásárlóközpont rendszeres szombat reggeli vásárlói voltunk feleségemmel. Amíg őt eltüntette órákra a központ üzleteinek mélységes mélye, - ismerős érzés ugye? – addig én céltalanul ődöngtem várva a félmázsás cekkereket, melyekkel nejem félóránként megjelent. Nos itt láttam egy fiatal szakállas saját tehetségének fényétől megvakult tervezőt, ki saját terveinek makettmásolataival vette körbe magát egy csendesebb zugban, de mégis jól látható helyen. Láthatóan ezzel a marketingtrükkel próbálta magára vonni a figyelmet, találni egy olyan mókust, aki nemcsak építkezni akar, de vizuális típus is, és mint ilyen azonnal rálel álmai házára, egyelőre egy a százas méretarányban, kartonpapírból, de roppant szépen kifestve temperával. Mit mondjak? Bár vonzódom a művészi makettekhez, mert van bennük valami bájos, az ember fia és lánya is szeret felnőttkorban babázni, leképezni a világot, vagy csak gyönyörködni benne. Számtalan példa van a mini városokról, melyeknek több millió látogatója van, nem beszélve a vasúti terepasztalokról, amik főleg felnőttjátékok a gyermekek legnagyobb bánatára, mert a fater mindig ráver a magáról megfeledkezett nebuló kezére, ha hozzá mer nyúlni. Olyan ez, mint a szex, fel kell nőni hozzá! No, a szakállas makettjei bár igen gondosan ki voltak dolgozva, annyi építészeti ötlettel voltak megáldva, mintha egy állatkerti pingvin tervezte volna őket egy gyorstalpaló tanfolyam elvégzése után. Soha nem láttam senkit, aki ráharapott volna a csalira, persze lehet, hogy csak én nem láttam. Viszont feltűnt egy kis makettecske, mely eredetije alig néhány háztömbnyire volt lakhelyemtől, igaz más színben, de ez most mellékes. Valahogy szemen szúrt a hasonlóság, de ezt csak a véletlenek puszta játékának véltem, egészen addig, amíg még egyszer találkoztam a házzal, néhány kerülettel arrébb. Vajon a makett kelt életre, vagy az eredeti házról lett a makett koppintva? Nem mertem megkérdezni, és azóta is izgat a kérdés. Persze főleg vidéken ennek a mentalitásnak, a tervezői kultúra hiányának, óriási hagyományai vannak. Egyszer valahol valaki kitalált egy olyan kockaház típust, amit előszeretettel másolt aztán az egész falu, a hetvenes évek végére a vidéki települések nagy része teljesen elvesztette egyéni arculatát a sok sematikus unalmas egykaptafára készült épület miatt. Mára ugyan már van némi változás, de néha röhögőgörcsöt kapok azon az ízléstelenségnek láttán, ami manapság elburjánzott ezen a fronton. Átestünk a ló túlsó oldalára. Valahogy nem tudom megmagyarázni, hogy az egyetemről szabadult ifjú tervezőgárda évtizedeken át hogy volt képes ennyi tehetséggel megáldva csupa szart létrehozni. Lehet, hogy ezt tanulták az egyetemen? Ebben az országban, ahol az építészetnek olyan zsenijei adtak példát, mint Hajós Alfréd, Lechner Ödön, Ybl Miklós, Schulek Frigyes, Schikedanz Albert, Kós Károly és még sorolhatnám napestig, hogyan fajult el ez a szakma?  Hova tűnt a tiszta stílus és forma? Az utolsó kinek egyedi stílusa példamutató, tán Makovetz Imre, aki közösségi munkái mellett nem érezte lealacsonyítónak, hogy lakóépületeket is tervezzen, mindannyiunk gyönyörűségére. De ez volt a nyolcvanas kilencvenes években a fehér holló effektus. Egyéni stílus, önálló gondolat azóta alig született, bár az Ybl-díjakat szorgalmasan osztogatják egymásnak a szakma öregjei. No ez egy kicsit már nevetséges is a kívülállóknak, főleg annak a fényében, hogy nálunk lehetett ilyen, a legmagasabb szakmai elismerést kapni, példának okáért a József Attila lakótelep tervezési munkáiért. Senkit se szeretnék megbántani, de a tervezőt arra ítéltem volna, hogy élete végéig ott lakjon. Bár ez nagyobb kegyetlenség lett volna, mint kényszermunka az ólombányában. Az Úr biztosan kedveli a tehetségtelen embereket, azért készített oly sokat belőlük. No most egy egész diplomástársadalom haragját zúdítottam a fejemre, de kérem csak azon érintettek kezdjenek zúgolódni akik magukra vették.

Tulajdonképpen akkor hogyan keressünk tervezőt? A válasz, oly kézenfekvő, hogy azt alig merem leírni. Ha megtetszik egy épület, és most nem térek ki, hogy milyen esztétikai érték alapján, mert ez ízlésfüggő, akkor kérdezzük meg a tulajtól, hogy ki tervezte! Ilyen egyszerű. Ha szerencsénk van, miért ne lenne, akkor a tervező még él, és még a szakmájában dolgozik. Volt egy tehetséges, hihetetlen fantáziával megáldott barátom, aki, ha a szakmában marad mára a legnagyobbak között lenne, de ehelyett ma benzinkútkezelő. Ilyen az élet.  Vannak egyébiránt manapság is sztártervezők, akik köré szinte mindig egy iroda szerveződik, általában nagyobb udvartartásuk van mint a walesi hercegnek, de meg kell hagyni még mindig az ilyen cégek szállítják a legnívósabb terveket. Általában egy probléma van velük, hogy cefet drágák, de aki egyedit és funkcionálisan jót is akar magának, annak ez a körülmény ne szegje kedvét. Saját tapasztalatom velük az, hogy önmaguk nagyságától annyira el vannak többnyire telve, hogy a szerényebb feladatokat hajlamosak félvállról kezelni, és bizony nekik egy családi ház többnyire nem egy komoly elfoglaltság.

Jó, ha tudjuk, hogy a tervezőknek nem csak abból áll a feladata, hogy leendő otthonunkat papírra vessék. No nem. Ennél egy kicsit többről van szó. Először is kell néhány vázlatot készítenie, amihez fogja kérni azokat az alapadatokat, amiket mi már korábban kiszámoltunk. Teccenek emlékezni? A szükséges négyzetméter, a telek mérete és elhelyezkedése, a család létszáma és a tervvel kapcsolatos egyéni igényei, néhány kényes kérdés a pénzügyi lehetőségeinkről. Ezen utóbbi azért érdekes, mert a bankszámlánk összege egyenes arányban van a tervező hozzáállásával és fantáziájával. No, ha ezeken a vázlatokon látjuk, hogy kiszemelt tervezőnknek vannak ötletei, akkor válasszunk, egyeztessünk, és hagyjuk hadd lóduljon meg a fantáziája, és csináljon egy engedélyezési tervet. Aztán, ha ez is tetszik, akkor akár neki is állhatunk építkezni. Csakhogy itt még mindig van, lehet dolga a tervezőnek, ha további feladatokkal bízzuk meg. Itt van például az úgynevezett kiviteli terv. Ez az engedélyezési tervtől annyiban tér el, hogy léptékaránya nagyobb, jellemzően kétszerese, valamint tartalmaz olyan részletterveket, csomóponti terveket is, amit az előző nem. Ugyan mindkét tervnek szerves része a műszaki leírás is, de ennek tartalma jóval részletesebb, magyarul szájbarágósabb. Általában tartalmaz egy szükséges anyagkigyűjtést, valamint egy árazatlan költségvetési kiírást is, amennyiben ez hiányzik kérjük meg a tervezőt, hogy pótolja. Ezen kívül szükség lehet egy talajmechanikai szakvéleményre, valamint statikai (szilárdságtani) részre, amiket előszeretettel elfelejtenek csatolni, mert itt már nem elég a szárnyaló fantázia, némi szaktudásra is szükség van. Egy jó építésztervező mellett van erre a feladatra építőmérnök, valamint gépész és villanyszerelő szakmérnök is, akik feladata egy kiviteli terv elkészítésénél nem lebecsülendő munka, és a fene megette az egész tervet, ha ezeket az embereket az építtetőnek külön kell keresgélnie. Avval is tisztában kell lennünk, hogy a tervező felelőssége nem merül ki a tervek elkészítésével, neki kell felügyeletet vállalnia a kivitelezés tervszerinti megvalósulásáért, ezt hívják tervezői művezetésnek. Tehát nem neki kell levezényelnie a építést, csak felügyelnie, hogy az a tervek szerint valósuljon meg. Persze vannak tervezők akik szeretnek bábáskodni a munkákon, és szívesen elvállalják a műszaki ellenőrzést is, ami, még egyszer mondom, nem azonos a felügyelettel. A műszaki ellenőr munkája sokkal nagyobb feladat, mint azt elsőre gondolnánk, sok építtető laikusként ezt úgy gondolja, hogy legjobb az, ha ezt a feladatot önmaga végzi. Tévednek! Írhatnék itt mindenféle vulgáris példát a setétről és nyílások helyzetéről, de itt nem teszem, majd talán egy más tematikájú könyvben, elégedjenek meg azzal, hogy e szemlélet, a lehető legrosszabb döntés egy építkezés alatt, amit hozhatunk. Miért? Nézzük. Kérdés: Mi is a műszaki ellenőr feladata? Válasz: A műszaki ellenőr a tervek megszületésétől, az utolsó munkálatok utáni elszámolásig felügyeli a szakszerű, terveknek, előírásoknak, szabályzatoknak és költségvetéseknek megfelelő munkavégzést, ellenőrzi műszaki és gazdaságossági szempontból az építés összes dokumentumát.  Magyarul: Attól a pillanattól, hogy megállapodtunk a tervezővel egy terv elkészültében, addig a pillanatig, míg ki nincs fizetve az utolsó iparos, addig ő a gazda. Neked, kedves építtető, kedves tulajdonos, nemcsak leveszi a válladról a terheket, de átvállalja a vállalkozókkal, iparosokkal való veszekedést. Ellenőrzi, hogy az előírásoknak megfelelő anyag kerüljön házadba, senki se lopjon ki belőle semmit, a krumplileves legyen krumplileves. Ezeken felül garantáltan megspórol neked, annak ellenére, hogy munkája komoly pénzbe kerül, néhány százezret, vagy akár néhány milliócskát is. Hiszi a piszi? No figyelj!

Keress egy helyet magadnak a Nap alatt, avagy hol van az a telek, amire felépíthetném álmaim házát.

Kicsit hosszúra nyúlt a cím, de sokkal rövidebb, mint az az idő, amit érdemes egy valóban jó telek fellelésére fordítani. Nézzük meg, mi is számít jónak. Itt is fontos szempont, hogy ne ugorjunk bele az első lehetséges üzletbe, nézzünk szét alaposan, mérlegeljünk, vegyük fontolóra előnyeit és hátrányait.

Először is nézzük meg milyen a telek fekvése. Általánosságban nem lehet jó tanácsot adni, de néhány szempontot azért nem áll figyelmen kívül hagyni. Nagyon sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunk, ha körültekintők vagyunk, a gyanúsan olcsó telkekkel mindig van valami bibi, úgyhogy legyünk résen. Az egyik barátom példának okáért mindenáron vízparti telket szeretett volna magának, és csodák csodájára rá is lelt egy kedvező ajánlatra a Római parton. A telek megfelelően nagy volt, ráadásul összközműves, a Dunaillat megmámorosította és belevágott. Azóta eltelt húsz év, és ötször lett belőle öntöttürge, és mivel ártérnek minősül a hely, így nincs olyan biztosító, akivel árvízkárra lehetne e helyen bármilyen biztosítást kötni. Bármilyen szép is a kilátás, nem szívesen kelnék minden reggel azzal, mint Pelikán József a Tanúban, hogy mennyi az aktuális vízállás. Sajnos hazánk területének, csaknem negyede árvízveszélyes terület, az utóbbi években még ott is volt, ahol máskor évtizedekig nem, szóval érdemes odafigyelni erre a körülményre, ha nem akarjuk teljes vagyonunk négy-ötévente elveszteni. Persze a hegyvidékek sem jobbak ebből a szempontból a Deákné vásznánál, néha egy megáradt hegyi patak is tud hihetetlen rombolást véghezvinni néhány perc alatt, szóval, ha tehetném ilyen helyre csak végső esetben tennék házakat. Ha bizonytalanok vagyunk a kérdésben, legjobb, ha befáradunk a helyi biztosító kirendeltséghez, és megkérdezzük, hogy kötnek-e azon a helyen teljes körű épületbiztosítást. Ha az ügynök elkezd szabadkozni, meg mellébeszélni, akkor legyünk gyanakvóak, és konkrétan kérdezzünk rá például az árvízkárra. Ha nem kötnek rá, már meneküljünk is, úgysem lesz olyan szerencsénk, hogy megússzuk szárazon.

Erdő szélén nem jó lakni! Mondom én, de biztosan sokan vannak, akik erre rácáfolnak. Tény, hogy az erdei levegő felfrissít, az ózon szinte megmámorosít, bociszemű őzikék keresik öreg nénjüket, az egésznek van valami ősi fílingje, a természet lágy öle, meg a favágó feleségéé. Ámbár ezt a fílinget nagyban rontja, hogy biztonságtechnikai szempontból ez a legrosszabb, mit választhatunk. Fel lehetünk készülve, hogy nemcsak az erdő négylábúi fogják végigcserkelni a kertünket, hanem a kétlábúi is, és itt nem a csicsergő madárkákra gondolok. Persze, tudom én, hogy a világ egyik legszebb dolga a Tadzs Mahal és dugás után madárcsicsergésre ébredni, de az meglehetősen bosszantó, ha a kertikapát hetente lopják el, amit jó esetben féláron visszavásárolhatsz a helyi használtcikkboltban. No, ha most azt hiszed, hogy tudsz olyan biztonsági rendszert telepíteni házad köré, amely áthatolhatatlan, valószínűleg tévedsz, a betörők mindig egy lépéssel előtted fognak járni. Ha meg magas kőfallal erődöt építesz, melynek tetején kettős szögesdrót feszül ipari kamerákkal, akkor meg mi a fenének költöztél az erdő mellé, ha nem látsz, nem élvezel belőle semmit. Menj inkább hétvégén kirándulni, az sokkal olcsóbb és egészségesebb. Egy barátom ilyen helyen örökölt egy házacskát, leginkább hétvégi laknak használják, de legszívesebben megválnának tőle, mert unják, hogy mindent, még az utolsó kanalat is magukkal kell cipelniük, a házban semmit se hagyhatnak, mert azonnal eltűnik. Néhány éve az elavult palatetőt cserélték ki betoncserépre, úgy hatszázezret költöttek a házra. Egy pénteki napon a hétvégi pihenés várható örömeire várva meglepetten látták, hogy a tető szőröstől bőröstől eltűnt, persze a szomszédok nem láttak, nem hallottak semmit. Azt mondták nagy szél volt szerdán, lehet, hogy még most is ott száll valahol egy hurrikán tetején a Cserhát lágy lankái közt.

Másik apró történetem egy orvosházaspárról szól, akik nem építkezni akartak, csak egy házacskát a budai dombok közt, jó levegővel szép kilátással a városra, megfelelő közlekedéssel, de mégis csendes helyen. Évekig kerestek egyet, míg meg is találták a Szemlő-hegyen. Minden álmuk vált valóra, amikor kifizették a cirka kilencvenkétmilliós vételárat. Bár én, mint felkért szakértő kézzel-lábbal tiltakoztam, de az asszonyka annyira beleszerelmesedett a helybe, hogy félrerakta minden józan eszét, s a férjeurát is rábeszélte a vételre. Az épület ezer sebből vérzett, mint később kiderült, amiről még később majd mesélek, jelen fejezetünkben a lényegi pont az, hogy a telek alatt a szemlőhegyi barlang egyik járata húzódik, s, mint ilyen a felette való bármíly építkezéshez ezer más engedély, szakvélemény, helyszíni szemle stb.   szükségeltetik, ami ugye nem kell mondani, pénz, idő és energiaigényes foglalatosság, ráadásul a rengeteg előírás gúzsba köti a tervező és az építtető kezét rendesen. A ház, mint az sajnos az első átalakítási kísérletnél kiderült, teljesen alkalmatlan emberi tartózkodásra, mi több szerkezetében nemcsak elavult, hanem egyenesen életveszélyes megoldásokat tartalmazott, gyakorlatilag romnak minősíthető. Most a házaspár ott áll, egy halom adóssággal évek óta szinte fedél nélkül, egy méregdrága telekkel igen kevés eséllyel egy normális igényeik szerinti házra.

Persze ne gondold kedves olvasóm, hogy ezzel kimerült a sor, és hülye helyre csak  magánember tud építkezni. A kollektív tudat is tud ostoba szűklátókörű lenni, mint annak a helynek kiválasztásában résztvevő befektetési társaság, akik, szintén a Római parton vertek tanyát.

A Pók utca mellett csendesen csordogál az Aranyhegyi patak, ami mellett egykoron, alig száz méterre, mielőtt a patak vize végleg a Dunának szintjét emelné (jó-jó, kis költői túlzással) volt valaha egy remek strand, aminek helyére lakóparkot építettek a huszonegyedik század hajnalán szorgos kezek. A Pók utca túloldalán vasúti töltés emelkedik, mely az Északi összekötő vasúti hídra vezet, ami egyébként lassan műemlék jelleget ölt. Nos, a főváros, már több mint tíz éve komplett tervekkel bír, hogy ezen híd mellé egy közúti hidat és épít, a jelenlegi észak-budai rettenetes forgalom enyhítésére, hasonlóképp a Lágymányi hídhoz. Egyelőre pénzhiány gátolta a terveket, de  nagyösszegben fogadni mernék, hogy egy évtizeden belül kerítenek rá forrást. Ekkor az eleddig csendesnek tűnő környék egyszeriben maga lesz a pokol, nemcsak az építkezés zaja miatt, hanem amiatt is, hogy a tervezett felvezető út kétszer három sávja, pont a frissen épített lakópark tövében fog elhaladni. Fantáziájukra bízom, milyen az, amikor egy ezres kétütemű motorbicikli csutkagázon húz át az ablakuktól tíz-tizenöt méterre egy csendesnek ígérkező nyári éjszakán.

Van még néhány szempont, amit a telek kiválasztásánál jó, ha figyelembe veszünk. Ilyen például a közművek. Akinek ez túl talányos és fogalma sincs mik ezek, azoknak röviden felsorolnám. Víz, villany, csatornázás, vezetékes gáz, telefon, és mai napság már internet, valamint a vezetékes sör, de ez utóbbi hiánya senkit se riasszon el a vásárlástól. Nem tudom igaz-e, vagy csak városi legenda, de állítólag München egyik lakótelepén, amit a bajor sörgyárak saját dolgozóinak épített, állítólag létezik ez a fajta szolgáltatás.  Szóval, ebből feltétlen fontos a víz és a villany, ezek nélkül modern épület nincs, esetleg egy amish szektát tudok elképzelni ezen szolgáltatások nélkül, de gyanítom hazánkban kevesen vannak, mint sivatagban a hóvirág. Persze nem is oly régen még volt a tanyavilágban ahol mellőzték a modern kor eme vívmányait, de manapság enyhe nosztalgiával mosolyognak már öregapáink is a gémeskút és petróleumlámpa gondolatára. Hallottam valahol, hogy ez a nosztalgia van ahol újra manifesztálódik, puritán emberek ismét felfedezik nagyapáink életmódját, nádfedeles vályogházakat építenek pottyantós rötyivel a semmi közepén, hogy aztán gyermekeik zsigerből utálják meg őket tizennégy éves korukra. Szép dolog is őseink kultúrája.

Én a hegytetőn fogok építkezni! – kiáltott fel egy szép napon egyik ismerősünk, úgy harminc évvel ezelőtt, s lőn, igazán szép kis házat rittyentett a település legmagasabb pontján, igaz nem a dombocska csúcsán, ott ugyanis ez csaknem lehetetlen volt. Így is a gyönyörű volt a hely, barátunk szívós munkával és a Trabantjával cipelte fel az összes építőanyagot, naponta többször fordult az esőben sáros dagonyává változó úton, ahol ilyenkor egy négykerékhajtású modern terepjáró se tudna öt méternél többet megtenni. Húsz évig könyörgött az elöljáróságon, egy szilárd burkolatú útért, és láss csodát, mire felkúszott mellé a falu többi háza, lett út. Aztán jöttek más építkezők, kiknek ennek az útnak megléte olyan volt mint légynek a légypapír, már nem Trabanttal, hanem Kamazzal szállították a cuccost, nem gyalogos földmunkások ásták a pincealapot, hanem hatalmas munkagépek. Másfél év alatt tönkrement az út. Most nemcsak sáros, de gödrös is, tele hihetetlen méretű tankcsapdával. Barátunk, ki nem tud Pajerot venni, így adta az Isten, most hatvanhat felé kénytelen gyalog járni a faluközpontig ahol a templom, a vegyesbolt és a kocsma van, mert a Trabantját felváltó Suzuki képtelen felmenni a hegyre. De a ház gyönyörű.

Hoppá, már megint elkanyarodtunk! Nos a pénz.

Ha már tudjuk, hogy mekkora épületet szeretnénk, nagyjából tisztába vagyunk azzal is, hogy milyen funkcióknak kell, hogy megfeleljen az általános alapfunkciókon kívül, akkor most egy egyszerű szorzás következik. Négyzetméterek száma szorozva az átlagos egy négyzetméterre eső bekerülési költség, és voilá, megvan a várva várt eredmény, azaz sokmillió. Ne higgyünk a szemünknek, akár keveselljük, akár sokalljuk. Már az általános iskola első osztályában is azt sulykolta belém számtantanárom, hogy mindig minden eredményt ellenőriznünk kell! Itt sincs ez másképp. Ennek legegyszerűbb módja, hogy összehasonlítjuk a már megépült épületek tulajdonosainak adataival. Ne legyünk mimózák, nyugodtan keressük fel leendő szomszédainkat, kiknek háza kívülről méreteiben és kinézetében megnyerte tetszésünket, valamint vélhetően a közelmúltban épült, és kérdezzünk rá nyugodtan, mennyibe is került nekik az egész épület, tokkal vonóval. Feltétlen dicsérjük meg előtte a ház szépségét, ez megindítja a nyelveket, jobb esetben még egy kis házipálinkával is megkínálnak. Nagyon sok fontos információhoz lehet jutni egy kedves leendő szomszéd által, ráadásul meg fogsz lepődni kedves olvasóm, azt állítom, hogy egy jó szomszéd  több százezer forint anyagi előnyt is hozhat a számodra. Olyan befektetés a jószomszédi viszony, amely néha komoly kiadásoktól mentesít, akár rövid, akár hosszútávon. Igaz, hogy ennek az ellenkezője is igaz, ha rosszban vagy a szomszéddal, kösd fel a gatyád, vegyél egy Arany kötetet és olvasd el a Fülemüle füttyéről szóló részt.

Senki se gondolja, hogy az előbbi szorzás és a szomszéd beszámolója után, most már pontos képünk lesz a várható költségekről, de kiindulási pontnak mindenképp megfelelő. Persze, ha toronyházat akarunk építeni, vagy netán egy barokk kastély az álmunk, akkor az előzőek semmire se jók, ekkor rögtön azzal kell kezdenünk, hogy keresünk a feladatra egy hozzáértő szakembert, aki jó pénzért mindez munkát leveszi a vállunkról. Azt kérded, tisztelt olvasó, hogy ez már megint olyan többletköltség ami nehezíti tárcád? Igen az. De ha tényleg valami különlegeset és egyedit akarsz, akkor megéri. Hogy miért, arra még rátérünk később.

Térjünk vissza szorzásunk végeredményéhez, azaz legyen ez a pont az, mint kezdő táncosnak a kályha. Ha látszólag megvan a fedezeted, és a tetőfedő kifizetéséhez vélhetően nem kell a Margó nénitől nászajándékba kapott  ezüstöt sem eladni miatta, akkor nincs akadálya, hogy kerítsünk egy tervezőt, aki álmainkat rajzban is manifesztálja. Viszont, ha úgy tűnik, hogy kevés a pénzed, akkor vagy mondjál le az egészről, vagy egy részéről, esetleg elégedj meg szerényebb berendezési tárgyakkal, vagy vegyél fel kölcsönt. Manapság a hitelintézetek sorba állnak, hogy teletömjék a zsebedet annyi pénzzel, amennyi csak kell, sőt az államtól is kapsz, kaphatsz mindenféle segélyt, hitelt, támogatást. Érdemes ezekre, vagyis ezek megismerésére több napot áldozni, és nem beleugrani a legközelebbi bank ajánlatába, akármilyen csábító is. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a hitelek hosszú távúak, tíz-húszéves futamidővel rendelkeznek, tehát aki igénybe akarja venni, annak jól meg kell rágnia a döntését, mert sokan azt se tudják, holnap nem szűnik-e meg munkahelyük, lesz-e elég keresetük a visszafizetésekre. Ajánlom, hogy mindenki, mielőtt bármit is aláír egy banki szerződésben, vegyen egy nagyítót és alaposan olvassa el az apró betűs részeket is, mert általában ott vannak azok a csapdák, amikbe az óvatlan polgár beleesik. Egy későbbi perben, pedig nem működik, hogy add vissza a babaruhát, azon szerződések úgy vannak megfogalmazva, hogy neked kedves leendő adós annyi esélyed van a per megnyerésére, mint bantu harcosnak az északi sí vébén. Nem fogom itt részletezni, hogy szerintem melyik bank melyik ajánlata a legkedvezőbb, egyrészt mert egyikkel se vagyok szerződve, hogy reklámozzam, másodszor meg azért, mert ezen ajánlatok, mint az adótörvények minden évben változnak, ami ma igaz, holnap elavult. Ugyanez igaz az állami kedvezményekre és támogatásokra is, olyan gyakran változnak, mint az aktuális kormány, sőt, néha még sűrűbben, ebben a szektorban sem erény a stabilitás és kiszámolhatóság, nem is csoda, hogy bármilyen is a rendszer, az állampolgárok egy dologban mindig megegyeznek: szidni kell őket. Persze ebben is, mint másban is mindig vannak győztesek és vesztesek akik jól járnak és akik nem, mindenesetre fura, hogy én eddig csak vesztesekkel találkoztam. Mindenesetre nem mellékes összegek ezek a támogatások, szóval mielőtt belefognál bármibe is járj utána mekkora összegre vagy jogosult, és hogyan tudod azt igénybe venni.

Itt, most tartsunk egy kis szünetet, hogy legyen időd, és energiád felmérni a lehetőségeket hitelfronton.

Kissé elkanyarodtunk a pénzügyektől, de ígérem azonnal visszatérünk a helyes vágányra. Szóval elérkeztünk addig a pontig, hogy már tudjuk mekkora építményre van szükségünk, sőt, lehetőleg előrelátható módon gondoltunk a saját és családunk jövőjére is. Ámbár, ha kedves olvasóm úgy gondolkodsz, hogy nem feltétlen akarnád életed egyhelyben leélni, és, ha majd kinőtted a házad elköltözöl, mint a gólyák, akkor persze ez a hosszútávú gondolkodás célszerűtlen, mi több felesleges. Carpe diem, azaz élj a mának! Én elfogadom ezt a mentalitást, csak szeretném felhívni figyelmed, hogy akkor ne csinálj még véletlenül se olyan házat, amibe beleszeretsz, mert nagyon nehéz lesz egyszer, ha úgy kívánja sorsod, hogy otthagyd. Pedig egy ház nemcsak lakhelynek kell, hogy legyen, hanem otthonnak is, egy helynek, amiben a legjobban érzed magad a világban, egy helynek, ahová bármikor bárhonnan visszavágyódsz. Ezt hívják honvágynak, ami ugyan nem feltétlen minden magyar sajátja, nézd csak meg milyen szépen szétszóródtunk a világban. Egy barátom például gyalogszerrel végigjárta dél-Ázsiát, Pakisztántól Laoszig. Nos ő mesélte, hogy egyszer kirabolva valahol a burmai hegyekben elvergődött egy Buddhista kolostorig, ahol legnagyobb meglepetésére a közösség gyógyítóját és sámánját úgy hívták, hogy Kovács János.

Már megint messze vagyunk a lóvétól, de most már aztán tényleg.

Na kérem szépen nem szeretnék a kedves olvasó zsebében turkálni, de most már komoly dolgokról, azaz a piszkos anyagiakról lesz szó. Mikor ezeket a sorokat írom 2007 év elején egy négyzetméter lakóépület bekerülési költsége átlagosan bruttó kettőszáz és kettőszázötvenezer forint között lehet, rengeteg apró körülmény függvényében, amikre érdemes odafigyelnünk. Először is az, hogy hol szeretnél építkezni. Vidéken, vagy példának okáért a fővárosban. Ugyanis alapból az építési telkek ára roppant változatos, ami az egész építkezés költségét, így az egy négyzetméterre vetülő költséget is úgy meg tudja dobni, hogy képes elapasztani a tárcánkat, de azt hiszem ezzel senkinek sem mondtam újat. Általánosságban vidéken az építés költségei is kedvezőbbek. Az építőanyagok átlagban 5-15, míg az élőmunka 10-30%-kal kevesebbe kerül, mint egy városban, pláne a fővárosban. Ami általában többe kerül vidéken, az az építőanyagok szállítása, főleg, ha nagyobb távolságról kell megoldani.

Az építési költségek számottevő része az építőanyag, és a szerelvények. A szerelvények azok a bizgentyűk, amiket fixen be kell szerelni a házba, tehát nem a zongorára, vagy a mahagóni bútorra gondolok, hanem mondjuk a fűtési rendszerre. Egy hi-tech kandalló akár kétmillót is kóstálhat, nembeszélve egy hidromasszázskádról, ami szintén akár másfél-, kétmilcsivel rövidíthet meg. Egyébként személy szerint nem vagyok híve a ennek a kádtipusnak, de ez csak egyéni viszolygás. A mostani készülékek mintegy kilencven százaléka nem rendelkezik automata fertőtlenítővel, szóval, ha nem használjuk a masszázsfunkciót két hétig, akkor a csöveikben a pangó víz elkezd gombásodni, ami meglehetős bűzzel jár, azaz mikor belépsz a kádba olyan érzéseid támadhatnak, mint egy disznónak, aki szeret a szarban dagonyázni. Szóval, vagy használod sűrűn, ami nem kevés vízfogyasztással jár, vagy ne is használd egyáltalán, ha jacussizni támad kedved, menj el egy uszodába, ott egyébként is sokkal élvezetesebb. Már ha csak a csinos lányok látványára gondolok. Persze a divat, nagy úr, ha a szomszédnak aki csak könyvelő a pártirodán, már van, akkor már nehogy azért nézzen csóringernek, hogy nekem nincs!

Aki ezek után mégis úgy dönt, hogy neki pedíg kell a hatférőhelyes jacuzzi, meg a kétmillás gőzkabin, valamint nem tud lemondani egy automata hiperszuper, gránitpárkányos kandalló látványáról, de közben nem tudja kifizetni a kőműves munkadíját, az, jobb, ha most ajándékozza el ezt a füzetet. No most ezt nem azért írtam, mert valami őskövületként, vagy maradi konzervatívként a modern kor vívmányait úri huncutságnak tartom, sőt még csak nem is azért, hogy eme vívmányokról, ami egyesek szemében a haladás zálogai, és aki ezen tárgyakat birtokolja feltétlen a megújhodás letéteményesei, lebeszéljek bármiről is, ami éltüket szebbé, kellemesebbé tenné. No nem. Én az ellen a mentalitás ellen ágállanék, hogy  ezen modern tárgyak birtoklása legyen az alap, aztán majd lesz valahogy. Egy apró példával tán szemléletesebb lesz.

A  kelenföldi családi ház méreteiben, csinosságában nem tért el a környező, gombamód szaporodó egyéb építményektől, csak az építtető habitusában. Már az is furcsa volt a földmunkákat végző roma kubikusoknak, hogy a leendő pince helyén gondosan lefóliázva egy cirka húsz négyzetméteres műanyag medencét találtak a hozzá tartozó egyéb kellékekkel, amit hetenként pakoltak át a telek hol egyik, hol másik végébe, gondosan kiirtva a meglévő növényzetet, mert mindig mindenhol útba volt valamiért. Vigyáztak ezek a csákánynyélhez szokott emberek a kényes, ráadásul emeléskor nyeklő-nyakló tárgyra, mint a hímes tojásra, a tulaj minden mozdulatukat megkoreografálta, az egész óriás lavór áthelyezése olyan volt, mint egy szentmise utáni körmenet. Elszámoláskor, a tulajnak persze esze ágában se volt, a brigád ezen néhány órányi többletmunkáját kifizetni. Azóta se tudja senki hogyan  lett rajta három akkora lyuk, hogy átfért rajta egy talicska.

Ki tudja mi motiválhatta az azóta is ismeretlen rongálót, a villanyszerelők szerint nem is emberfia követte el a tettet, állítólag láttak a kertben egy vakondot.

Pénzügyek, avagy ami sosem elég....

Szép nyelv a magyar, ugyanis a miből szócska két vagy akár több dolgot is takar. Miből, azaz milyen építőanyagból, amire rövidesen rátérünk, de...... azaz miből, mennyi pénzből, milyen áron. Nos akit felver a dudva az ugorjon, ha nem számít neki, hogy úgy verik át akár néhány millióval, hogy észre sem veszi, sőt tapsikol örömében, hogy milyen olcsón megúszta az építkezést. Általában az ilyen madár rendkívül takarékos, ő az, aki a tíz éve a deszkában rohadt korrodált, magyarul rozsdás, görbe, egyébként semmire sem használható szöget képes több órás megfeszített munkával kiegyenesíteni, hogy jó az még. Most mondom, mondtam az előbb is, nem jó. Az egyszer már hamissá vált kutyát, aki megmarta a gyereket, nem fogom újra nevelgetni. Vessenek meg érte, kiírtatom. Egyébként is, amíg hasznos munka helyett haszontalant csinálsz, addig a pénzedet egy kútba dobálod. Számold csak ki hatékonyságodat. Mennyit spóroltál mondjuk egy óra szögegyengetéssel. Ez kb. negyed kiló 65-ös szeg, ami mondjuk 100 Ft. Ha mondjuk bármi hasznosat teszel, például saját szakmádban dolgozol, ugyanezen idő alatt előállítasz 1000 Ft. értéket. Kidobtál egy óra alatt 900 ft.-ot. Ember add inkább nekem. Várj megadom a számlaszámom ahová átutalhatod. Egyébként meg ne gondold, hogy ha bárkit megbízol vele olcsóbban jössz ki. Az a tag is óradíjat fog érte felszámolni, meg aztán rusnya szögeidet ki a rossznyavalya fogja bárhová is beverni. Normális mesterember az nem. Tuti. Szóval, aki ilyet kér egy mestertől az automatikusan átmegy a rendes kuncsaft kategóriából a szarrágó kategóriába, akit aztán nem becsül senkifia és ott verik át, már sportból is, ahol tudják. Általánosabb eset az, ha van pénz, de nem elég. Illetve a fene se tudja, hogy ami van az mire, mennyire elég. Alapszabály, hogy amíg nincs meg az egészre, hangsúlyozom az egészre a lóvéd, vagy a fedezeted ne is álmodozz. Rengeteg félbehagyott ház van, mert menetközben elfogyott a money. Ott állhatsz egy félkész házban esélytelenül, aztán.... Gondolkodj! Előre.  Nos hol is tartunk? Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Pénz kell, de mennyi? Rátérünk. Először is nézzük meg mire van szükségünk ne legyünk restek, vegyünk elő papírt, tollat, és írjunk. Még nem is kérdeztem, mekkora a család. No nem intimpistáskodni akarok, csak jó, ha tudod, hogy egy főre legalább egy szobát min 12 m2-est és legalább a közös helyiségek alapterületét nem számítva 20 m2 élettér szükséges. Tegyük fel, hogy öten költöznétek új házba. Papa, mama egy fiú, egy leány meg mondjuk a kedves anyósod. Nem túl optimális de most nézzünk el ettől. Ez kapásból öt szoba száz négyzetméter lakótér. Ehhez jönnek még a funkcionális helységek, konyha, kamra, étkező, fürdő, wc, előtér, közlekedő, lépcsőtér, esetleg pince, kazánház, mosókonyha, konditerem, garázs, még esetleg dolgozószoba, hobbiszoba, biliárdterem, uszoda, vendégszoba, istálló, nyárikonyha, teraszok, mittudoménmicsoda......20-200 m2 vagy még több. Nos, válaszd ki mire van szükséged, mire lesz szükséged, és számolj.

Hm. Bocs, hogy a számolás közben zavarlak leendő háztulajdonos barátom. Csak néhány jótanácsot adnék, mielőtt belezavarodsz és elmenne a kedved az egésztől. Szóval. Ne légy önmagadhoz szűkmarkú! Ne elégedj meg egy szobával, mondván úgysincs gyerekem, se anyósom. hidd el az élet mindkettőt megadhatja, szóval próbálj próféta lenni. Ne gondold, hogy sose lesz szükséged hobbiszobára. Most még talán valóban, de gondold csak meg milyen öröm lesz majd valahol megjavítani az unokád balsafarepülőjét, nem is beszélve hogy e helyen remekül el lehet dugni az asszony elől a pornókazettákat. Ne légy megalomániás! Nem kell feltétlenül egy konyhának ötven négyzetméteresnek lenni, hacsak nem innen látsz el egy vendéglőt étekkel, ráadásul egy ekkora konyhában annyit rohangál az asszony főzés közben, hogy mire végzett, már annyira elfárad, hogy a szexhez semmi kedve se lesz. Megéri? Igen? Rá is fér egy kis mozgás? Ne légy már íly pikirt! Inkább csinálj neki kondiszobát wellnesmedencével ez manapság olyan trendi, és még hálás is lesz érte. Aztán persze e helyt beszélhetnénk az úgynevezett ergonómiáról, ami mára komoly tudományággá nőtte ki magát, aminek röviden az a lényege, hogy mindent úgy rendezz el magad körül, hogy egyrészt minden kézre essen, másrészt ne kelljen semmit se keresgélni, mert az idő és energiaveszteség, ezáltal nem vagy se költséghatékony, se modern, se lassan ember. De ez is trendi, nem úgy mint a szomszéd bácsi szemüvege, ami szinte sose esik kézre, mindig keresni kell, pedig meg van annak a helye, legtöbbször a fejtetőn. Igaz, hogy a szomszéd bácsi ilyenkor úgy néz ki, mint a vízipók, de ettől oly emberi.

No, ha már tudod milyen jellegű vagy funkciójú helységből mekkorát szeretnél építeni, akkor mielőtt továbblépnénk egyeztesd a pároddal. Olyan nehéz nekem megítélnem, kitalálnom, hogy soraimat ki olvassa, hölgy, avagy úr. Az előbb majdnem azt írtam, hogy egyeztesd elképzelésed a nejeddel, mintegy természetesnek véve, hogy építkezni csak férfiember kezd, de ahogy így belegondolok, vannak kardos menyecskék akik bele mernek fogni eme, valljuk meg férfias küzdelembe. No, de egyenjogúság van, minden tiszteletem tehát azoknak a hölgyeknek, akik e módon kívánják megváltani beutalójukat a Lipótmezőre. Persze nekem az a több évtizedes tapasztalatom, hogy azok a hölgyek, akik le akarnak vezetni egy építkezést, azok általában otthon is a nadrágot viselik, tulajdonképp nem nőül mentek férjükhöz, hanem férjül vették őket. Tárgyalásokban általában férfiasabbak a férfiaknál, az a kölyöksárkány típus, akiből rettenetes anyós lesz. Persze tisztelet a kivételnek.

mottó: Az okos ember, a más kárán tanul, a buta a magáén.

Szeretnél diliházba kerülni, de nem tudod, hogy hogyan érhetnéd el ezt az állapotot? Építs házat!

Bevezetés,  avagy már eleink is....

Az ember, mióta lejött a fáról és megnősült, valami megmagyarázhatatlan vágyat érez arra, hogy saját lakhelye legyen. A saját lakhelynek persze rengeteg praktikus előnye van a szabad tűz melletti közös éjszakázáshoz képest, talán ezeknek is köszönhető, hogy a mai napig nem ment ki a divatból, mint az emberevés vagy a banánszoknya. Szóval ősünk, aki először az eső elöl bemenekült az első közelben lévő barlangba, II. ker. Kőfejtő köz 24.(a szerk. helyett a szerz. megjegyzése, már a tudományosság, helyrajz, stb. miatt is ) roppant előnyösnek találta, hogy nem elég, hogy nem lesz csurom vizes, de ráadásul ha legyilkolja a bent lévő barnamedvét és a bőrét ajándékba adja az anyósának, az hálából kikergeti a többi hordatagot, tehát senkivel sem kell osztoznia a sült áfonyás kaporszósszal tálalt medvetalp gasztronómiai örömeiben. Hurrá, kiálthatott fel ősünk feltaláltam a házat. Azért van itt egy kis bibi.. Ez nem ház. Odu. Sebaj! –kiáltott fel ősünk megmámorosodva a lehetőségek széles tárházától, amit egy ilyen odúban manifesztálódott, és azonnal nekilátott berendezni. Itt lesz,- magyarázta oldalbordájának- a tűzhely, emitt némi szalma aludni, amott meg a moslékos. Persze a neje egészen máshogy szerette volna berendezni a kéglit, nincs mit csodálkozni a dolgon, ma sincs ez másképp. Legyen a házban, - mondta a nej - mosogatógép, pelenkaszárító, szolárium, fésülködőasztal, cirkogejzír, spájz, riasztó, huzatmentes műanyagablak, két beállásos garázs, kacsaláb, toronyóra, aranylánc, olasz csempe, rattanbútor, vezetékes rőzseláng. Ősünk feladta a szélmalomharcot az asszonnyal, aztán boldogan éltek évszázadokig, míg egy szép napon helyrajzi számot nem kapott és egy teljes napot eltölthetett az illetékes földhivatal illetékesére várva, hogy a tulajdonlapra széljegyzetben felvéshessék a nevét. Aztán a kerületi önkormányzat építésügyi előadója kiment a helyszínre, megállapította, hogy az ingatlanra beépítési kötelezettség van, úgyhogy rajta komám, építkezz, ha bele is döglesz.

Tulajdonképpen mi kell egy házépítéshez? Nos, ha rövidre kellene fognom a dolgot, akkor két dolgot mondanék. Szándék és pénz. Sok pénz. No de milyen egyszerű volt ez mondjuk honfoglaló őseinknél. Ott több szándék és jóval kevesebb pénz kellett. A recept igen egyszerűen hangzott. Végy egy lehetőleg sík vagy enyhe hajlású puha talajú akkora területet, amit szeretnél lefedni, lehetőleg kisebbet mint a törzsfőnöké, mélyíts ki, hogy a padlata a külső szint alatt legalább térdnyire legyen, hajlíts meg jó néhány erős vesszőt vagy fiatal ágat, kösd össze erős hánccsal, tégy rá összevarrt állatbőrt, egyszerűbb esetben lehántott nyírfakérget, de a tetején hagyj egy lyukat, hogy ha az asszony bundáskenyeret csinál a zsírszag könnyen eltávozzon a füsttel együtt. Heuréka, a recept remekül működött, ráadásul feltalálták a huzatot is. Az egész házépítés beköltözéssel együtt nem telhetett többe egy rutintalan harcosnak, mint fél nap és máris a törzs többi tagjának szeme elől elbújva készíthette a következő nemzedéket. Szerettek volna bekukkantani mi? Na ezért van sikere mostanság a kukkolló showoknak. Ez nem is ház! Csak egy sátor, - akadékoskodik a jobbik énem- a harcos reggel felverte, meglegeltette a lovait, a birkákat, a marhákat meg mit tudom én miféle jószágot és mire az asszony igényt tartott egy kerámialapos tűzhelyre és kezdte muskátlival körbecsinosítani az építményt éppen csak abban a pillanatban mikorra a postás meghozta az anyósa táviratát, hogy este érkezem, már szedte is a sátorfáját. Ezt addig a napig meg tudta csinálni, míg a vezér ki nem hirdette, hogy mától fogva senki se kalandozzon össze-vissza, mert a népszámlálók teljesen össze vannak zavarodva. Így aztán nem volt már szempont, hogy a sátor mobilizálható legyen, sőt, inkább még jobban a földhöz kellett rögzíteni, nehogy valaki a törzsből úgy gondolja, hogy további kalandozásaihoz ( nehogymár a törzsfőnök szabja meg a világot ) kölcsönveszi. Egyébként is nem törzsfőnök csak törzsfő, elvégre nem vagyunk mi indiánok! Térjünk csak vissza a szándékhoz. Szóval mindennek az alapja a szex. Mármint egyik ősünk sem szerette - valószínűleg -, ha fajfenntartási tevékenysége közben árgus szemek követik minden mozdulatát. Ezért aztán elbújt párjával a külvilágtól előbb a bokrok közé, aztán amikor rájött, hogy annak nincs ajtaja, amit magára zárhatna - bár milyen romantikus is ez manapság - eszkábált valamit, amit háznak nevezett el. Ettől lett házas. Mint a csiga. Tulajdonképpen ez az ősi alapfunkció, ami az évezredek során szinte semmit sem változott. Persze ezzel lehet vitatkozni, de nem érdemes. Mindig vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Majd meglátják! Ezt jól az agyunkba kell vésnünk, mert a régi népi bölcsességnek hinni kell! Kivételek erősítik a szabályt! Szóval komám ritka az olyan madár, aki házépítésbe fog és mikor készen van keres magának egy helyes tojót, aki csak becsücsül a készbe. Ilyen csak az állatvilágban van, ott is csak ritkán. No de emberek vagyunk vagy mi a szösz. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy jó-jó, node, ámde nem csak a dugás miatt kell az a ház, kell, hogy legyen más miatt is. Persze egészen más funkciója is volt és van egy háznak. Például fallal kell a külvilágtól elzárni, hogy egykor ne vigyék el a zsákmányt a farkasok, ma meg a Herendit az indiánok. Tető kell a fej fölé, egykor, hogy ne essen be az eső, ma meg, hogy ne essen be a savas eső. Pince kellett egykor a ház alá, hogy a veremben megmaradjon frissen a főznivaló, ma meg, hogy legyen hova bezsúfolni a kazánházat a kondiszobát, a szárítóhelységet, és legyen hová száműzni Pistikét, ha már megint vásott volt és az anyja félrerakott nászajándékba kapott lepedőit egy arra alkalmas ollóval kirojtozta, mert abból óhajtott indiánsátrat építeni és az csak rojtozva autentikus.  Mi a fenéket hablatyolsz itt össze? Mikor fogunk hozzá végre a házépítéshez? Uncsi az egész! Ebben semmi tudományos vagy legalább ismeretterjesztő ismeret sincs. Ekkor néztem körül a szobámban, hogy ki szólított. Aha a rosszabbik énem. Itt toporog mögöttem, piszkál, kritizál, eljátssza a lektor szerepét, böködi a vállam, hogy térjünk már rá az igaz tudományra. Na azt várhatja! Ebben a dolgozatban minden lesz csak száraz tudomány nem. Miért? Talán azért mert nem tankönyvnek szánom szerény irományomat, talán meg azért mert az a véleményem és persze lehet ezzel vitatkozni, hogy egy házat nem tudománnyal hanem ésszel és szívvel kell felépíteni. Hiába készítesz olyan palotát, ami elkápráztatja a teljes ismeretségi kört, ha nem szeretsz benne lakni, ha nem érzed benne jól magad. Akkor meg minek írom? Talán csak a magam szórakoztatására, talán másoknak okulásképp, talán meg a piszkos anyagiak miatt, mert ha sikeres lesz  irományom, Te kedves olvasó megveszed, és én ebből baromi gazdag leszek és építhetek egy saját házat. Hoppá, már hallom is a felháborodott hangokat! Mi van? Az író még nem is csinált saját házat? Bizony, kedves olvasóm, még nem. Két okból. Először is másoknak, már néhányat csináltam rövid éltem alatt, magamnak meg nem mertem, mert, mint az látni fogják, már az idegszanatórium lakója lennék –nézzék meg, tele van mindegyik építkezőkkel- és akkor könyvem pont olyan zagyva lenne, mint most.

Egyébként is a házépítés még várhat. Tudom - tudom lakni kell! De amíg neki kezdünk építeni, nézzünk néhány alapfeltételt. Az előbb leragadtunk a szándéknál. Szóval mondjuk, hogy az már megvan, elhatározásra került, hogy nem bérelünk sem lakást, sem házat, nem veszünk lakást, sem a bel-, sem a külvárosban, nem maradunk a mamáéknál vagy ami még ennél is rosszabb nem költözünk az anyósunkhoz. Pedig amíg a házunk el nem készül, valahol lakni kell. Nos ebben a szent pillanatban az elhatározás után jön néhány kérdés, amiket most sorraveszünk, remélem nem hagyok ki semmit. Szóval......   miből, hova, mekkorát, mikorra. Van, illetve felmerül néhány alkérdés is, amiket jelen állapotban még ne tárgyaljunk meg. Lesz még arra mód.

Kezdjük az elsővel. Miből?