mottó: Az okos ember, a más kárán tanul, a buta a magáén.
Szeretnél diliházba kerülni, de nem tudod, hogy hogyan érhetnéd el ezt az állapotot? Építs házat!
Bevezetés, avagy már eleink is....
Az ember, mióta lejött a fáról és megnősült, valami megmagyarázhatatlan vágyat érez arra, hogy saját lakhelye legyen. A saját lakhelynek persze rengeteg praktikus előnye van a szabad tűz melletti közös éjszakázáshoz képest, talán ezeknek is köszönhető, hogy a mai napig nem ment ki a divatból, mint az emberevés vagy a banánszoknya. Szóval ősünk, aki először az eső elöl bemenekült az első közelben lévő barlangba, II. ker. Kőfejtő köz 24.(a szerk. helyett a szerz. megjegyzése, már a tudományosság, helyrajz, stb. miatt is ) roppant előnyösnek találta, hogy nem elég, hogy nem lesz csurom vizes, de ráadásul ha legyilkolja a bent lévő barnamedvét és a bőrét ajándékba adja az anyósának, az hálából kikergeti a többi hordatagot, tehát senkivel sem kell osztoznia a sült áfonyás kaporszósszal tálalt medvetalp gasztronómiai örömeiben. Hurrá, kiálthatott fel ősünk feltaláltam a házat. Azért van itt egy kis bibi.. Ez nem ház. Odu. Sebaj! –kiáltott fel ősünk megmámorosodva a lehetőségek széles tárházától, amit egy ilyen odúban manifesztálódott, és azonnal nekilátott berendezni. Itt lesz,- magyarázta oldalbordájának- a tűzhely, emitt némi szalma aludni, amott meg a moslékos. Persze a neje egészen máshogy szerette volna berendezni a kéglit, nincs mit csodálkozni a dolgon, ma sincs ez másképp. Legyen a házban, - mondta a nej - mosogatógép, pelenkaszárító, szolárium, fésülködőasztal, cirkogejzír, spájz, riasztó, huzatmentes műanyagablak, két beállásos garázs, kacsaláb, toronyóra, aranylánc, olasz csempe, rattanbútor, vezetékes rőzseláng. Ősünk feladta a szélmalomharcot az asszonnyal, aztán boldogan éltek évszázadokig, míg egy szép napon helyrajzi számot nem kapott és egy teljes napot eltölthetett az illetékes földhivatal illetékesére várva, hogy a tulajdonlapra széljegyzetben felvéshessék a nevét. Aztán a kerületi önkormányzat építésügyi előadója kiment a helyszínre, megállapította, hogy az ingatlanra beépítési kötelezettség van, úgyhogy rajta komám, építkezz, ha bele is döglesz.
Tulajdonképpen mi kell egy házépítéshez? Nos, ha rövidre kellene fognom a dolgot, akkor két dolgot mondanék. Szándék és pénz. Sok pénz. No de milyen egyszerű volt ez mondjuk honfoglaló őseinknél. Ott több szándék és jóval kevesebb pénz kellett. A recept igen egyszerűen hangzott. Végy egy lehetőleg sík vagy enyhe hajlású puha talajú akkora területet, amit szeretnél lefedni, lehetőleg kisebbet mint a törzsfőnöké, mélyíts ki, hogy a padlata a külső szint alatt legalább térdnyire legyen, hajlíts meg jó néhány erős vesszőt vagy fiatal ágat, kösd össze erős hánccsal, tégy rá összevarrt állatbőrt, egyszerűbb esetben lehántott nyírfakérget, de a tetején hagyj egy lyukat, hogy ha az asszony bundáskenyeret csinál a zsírszag könnyen eltávozzon a füsttel együtt. Heuréka, a recept remekül működött, ráadásul feltalálták a huzatot is. Az egész házépítés beköltözéssel együtt nem telhetett többe egy rutintalan harcosnak, mint fél nap és máris a törzs többi tagjának szeme elől elbújva készíthette a következő nemzedéket. Szerettek volna bekukkantani mi? Na ezért van sikere mostanság a kukkolló showoknak. Ez nem is ház! Csak egy sátor, - akadékoskodik a jobbik énem- a harcos reggel felverte, meglegeltette a lovait, a birkákat, a marhákat meg mit tudom én miféle jószágot és mire az asszony igényt tartott egy kerámialapos tűzhelyre és kezdte muskátlival körbecsinosítani az építményt éppen csak abban a pillanatban mikorra a postás meghozta az anyósa táviratát, hogy este érkezem, már szedte is a sátorfáját. Ezt addig a napig meg tudta csinálni, míg a vezér ki nem hirdette, hogy mától fogva senki se kalandozzon össze-vissza, mert a népszámlálók teljesen össze vannak zavarodva. Így aztán nem volt már szempont, hogy a sátor mobilizálható legyen, sőt, inkább még jobban a földhöz kellett rögzíteni, nehogy valaki a törzsből úgy gondolja, hogy további kalandozásaihoz ( nehogymár a törzsfőnök szabja meg a világot ) kölcsönveszi. Egyébként is nem törzsfőnök csak törzsfő, elvégre nem vagyunk mi indiánok! Térjünk csak vissza a szándékhoz. Szóval mindennek az alapja a szex. Mármint egyik ősünk sem szerette - valószínűleg -, ha fajfenntartási tevékenysége közben árgus szemek követik minden mozdulatát. Ezért aztán elbújt párjával a külvilágtól előbb a bokrok közé, aztán amikor rájött, hogy annak nincs ajtaja, amit magára zárhatna - bár milyen romantikus is ez manapság - eszkábált valamit, amit háznak nevezett el. Ettől lett házas. Mint a csiga. Tulajdonképpen ez az ősi alapfunkció, ami az évezredek során szinte semmit sem változott. Persze ezzel lehet vitatkozni, de nem érdemes. Mindig vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Majd meglátják! Ezt jól az agyunkba kell vésnünk, mert a régi népi bölcsességnek hinni kell! Kivételek erősítik a szabályt! Szóval komám ritka az olyan madár, aki házépítésbe fog és mikor készen van keres magának egy helyes tojót, aki csak becsücsül a készbe. Ilyen csak az állatvilágban van, ott is csak ritkán. No de emberek vagyunk vagy mi a szösz. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy jó-jó, node, ámde nem csak a dugás miatt kell az a ház, kell, hogy legyen más miatt is. Persze egészen más funkciója is volt és van egy háznak. Például fallal kell a külvilágtól elzárni, hogy egykor ne vigyék el a zsákmányt a farkasok, ma meg a Herendit az indiánok. Tető kell a fej fölé, egykor, hogy ne essen be az eső, ma meg, hogy ne essen be a savas eső. Pince kellett egykor a ház alá, hogy a veremben megmaradjon frissen a főznivaló, ma meg, hogy legyen hova bezsúfolni a kazánházat a kondiszobát, a szárítóhelységet, és legyen hová száműzni Pistikét, ha már megint vásott volt és az anyja félrerakott nászajándékba kapott lepedőit egy arra alkalmas ollóval kirojtozta, mert abból óhajtott indiánsátrat építeni és az csak rojtozva autentikus. Mi a fenéket hablatyolsz itt össze? Mikor fogunk hozzá végre a házépítéshez? Uncsi az egész! Ebben semmi tudományos vagy legalább ismeretterjesztő ismeret sincs. Ekkor néztem körül a szobámban, hogy ki szólított. Aha a rosszabbik énem. Itt toporog mögöttem, piszkál, kritizál, eljátssza a lektor szerepét, böködi a vállam, hogy térjünk már rá az igaz tudományra. Na azt várhatja! Ebben a dolgozatban minden lesz csak száraz tudomány nem. Miért? Talán azért mert nem tankönyvnek szánom szerény irományomat, talán meg azért mert az a véleményem és persze lehet ezzel vitatkozni, hogy egy házat nem tudománnyal hanem ésszel és szívvel kell felépíteni. Hiába készítesz olyan palotát, ami elkápráztatja a teljes ismeretségi kört, ha nem szeretsz benne lakni, ha nem érzed benne jól magad. Akkor meg minek írom? Talán csak a magam szórakoztatására, talán másoknak okulásképp, talán meg a piszkos anyagiak miatt, mert ha sikeres lesz irományom, Te kedves olvasó megveszed, és én ebből baromi gazdag leszek és építhetek egy saját házat. Hoppá, már hallom is a felháborodott hangokat! Mi van? Az író még nem is csinált saját házat? Bizony, kedves olvasóm, még nem. Két okból. Először is másoknak, már néhányat csináltam rövid éltem alatt, magamnak meg nem mertem, mert, mint az látni fogják, már az idegszanatórium lakója lennék –nézzék meg, tele van mindegyik építkezőkkel- és akkor könyvem pont olyan zagyva lenne, mint most.
Egyébként is a házépítés még várhat. Tudom - tudom lakni kell! De amíg neki kezdünk építeni, nézzünk néhány alapfeltételt. Az előbb leragadtunk a szándéknál. Szóval mondjuk, hogy az már megvan, elhatározásra került, hogy nem bérelünk sem lakást, sem házat, nem veszünk lakást, sem a bel-, sem a külvárosban, nem maradunk a mamáéknál vagy ami még ennél is rosszabb nem költözünk az anyósunkhoz. Pedig amíg a házunk el nem készül, valahol lakni kell. Nos ebben a szent pillanatban az elhatározás után jön néhány kérdés, amiket most sorraveszünk, remélem nem hagyok ki semmit. Szóval...... miből, hova, mekkorát, mikorra. Van, illetve felmerül néhány alkérdés is, amiket jelen állapotban még ne tárgyaljunk meg. Lesz még arra mód.
Kezdjük az elsővel. Miből?
